A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Magyar Vöröskereszt Veszprém Vármegyei Szervezetének közreműködésével ismételten Munkahelyi Elsősegélynyújtó Tanfolyamot szervez.
A Pályázati Forrás és az Agóra Veszprém közös rendezvényére várják az érdeklődő vállalkozásokat, amelyen az elérhető pályázati forrásokról ingyenes előadást és egy órás ingyenes konzultációt tartanak.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Szövetségben a vállalkozókkal elnevezésű kormány-kamara megállapodás alapján megvalósuló Vállalkozásfejlesztési Projektje keretében
„Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes”
címen országos rendezvénysorozatot szervez kkv-k részére, többek között veszprémi állomással. A rendezvénysorozat célja, hogy az adott vármegye vállalkozásai közvetlen információkat kapjanak a vállalkozás sikerét és fejlődését közvetlenül érintő kérdésekben. A veszprémi eseményen Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár képviseli a Nemzetgazdasági Minisztériumot.
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara ESG workshopot szervez, amelynek fókuszában az ESG célja és logikája és a résztvevő vállalkozások érintettségének felmérése állnak, valamint az, hogyan illeszthetőek be a fenntarthatósági szempontok egy vállalkozás működtetésébe.
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Veszprém Vármegyei Humán Szakemberek Klubja 2024. június 4-én HR Workshopot szervez a munkaerő beillesztés és megtartás témakörében, amelyre várja a téma érint érdeklődő szakemberek és vállalkozás képviselők jelentkezését.
A GINOP_PLUSZ-3.2.1-21-es támogatási felhíváshoz kapcsolódóan a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara információs napokat szervez Veszprémben, Ajkán és Pápán, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) 2024. június 11-én konferenciát szervez Budapesten „Energiainfrastruktúra - intelligens hálózatok, digitalizáció, energiatárolás” címmel.
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége keretében idén is szervez Kismesterképző nyári tábort 5-6-7. osztályt befejezett tanulók részére.
A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tevékenysége keretében idén is megszervezi pápai Kismesterképző nyári táborát 5-6-7. osztályt befejezett tanulók részére.