Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Mit tesz az EU az európaiak védelmében a koronavírus-járvány idején?

2020. március 26.

Az EU független államok közössége, amelyben az uniós szintet és a tagállamokat is világosan meghatározott hatáskörök illetik meg. A közegészségügy területén hatásköre arra terjed ki, hogy a tagállamok intézkedéseit támogassa, összehangolja, illetve kiegészítse.

A tagállami intézkedések összehangolása

A jelenlegi súlyos helyzetben az uniós tagállamok egészségügyi miniszterei és belügyminiszterei rendszeresen közös videokonferenciákon tájékoztatják egymást a meghozott intézkedésekről, illetve itt állapodnak meg a koordináció érdekében szükséges lépésekről. Az elsődleges cél az emberi egészség védelme (link is external), de kiemelten fontos a belső piac működésének biztosítása is, hogy a szükséges áruk (például gyógyászati eszközök, romlandó áruk) szabad áramlása megvalósulhasson.

 

Védőeszközök beszerzése

Az Európai Bizottság a tagállamokkal közösen gyorsított közös közbeszerzési eljárásokat indított védőeszközök és tesztkészletek beszerzésére, és biztosítja, hogy a védőfelszerelések az Európai Unióban maradjanak. Emellett exportengedélyezési rendszert vezetett be a védőeszközökre vonatkozóan, melyeket csak akkor lehet EU-n kívüli országokba exportálni, ha ehhez az uniós országok kormányai kifejezetten hozzájárulnak. A Bizottság ugyanakkor ellenzi a védőfelszerelések uniós országok közötti értékesítésének betiltását, mivel egyik tagállam sem képes önerőből fedezni a saját szükségleteit. Ezért segítenünk kell egymásnak, és együtt kell működnünk.

Annak köszönhetően, hogy még a járvány európai megjelenése előtt összehangolt segítséget nyújtottunk Kínának, Európa most milliós nagyságrendben jut hozzá gyógyászati eszközökhöz Kínából, és segítséget is kap az országtól.

 

Tesztek, kezelések és vakcinák fejlesztésének támogatása

A Horizont 2020 európai kutatási és innovációs keretprogram keretében az EU további forrásokat mozgósított a koronavírussal kapcsolatos kutatás céljára. Mintegy 17 kutatási projekt részesül majd finanszírozásban, melyekben 136 kutatócsoport vesz részt az Európai Unióból és más országokból. A projektek gyors helyszíni diagnosztikai tesztek, új kezelések, illetve megelőzést és kezelést szolgáló új vakcinák kifejlesztésére, valamint a járványügyi eljárások és a betegségekre való felkészülés javítására fognak összpontosítani.

Az Európai Bizottság finanszírozást ajánlott fel a németországi Tübingenben működő, oltóanyagokkal és oltóanyagok kifejlesztésével foglalkozó innovatív CureVac (link is external) cégnek, hogy támogassa a koronavírus elleni védőoltás európai kifejlesztését és gyártását. A finanszírozás összege a 80 millió eurót is elérheti.

Ezen felül a Bizottság együttműködik az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), és több mint 400 millió eurót szabadított fel, hogy támogassa a koronavírus-járványra való globális felkészülést, a megelőzést, valamint a járvány tovább terjedésének megakadályozását.

Az európaiak hazatérésének segítése, beutazási korlátozás

Az EU a tagállamokkal együttműködésben arról is gondoskodik, hogy sok európai visszatérhessen a hazájába a világ minden tájáról. A Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központ társfinanszírozásával számos repülőgép szállított haza több ezer uniós polgárt - köztük magyarokat - Kínából, Japánból Marokkóból és más országokból (a naprakész lista itt található).

Az Európai Unió 30 napra ideiglenes beutazási korlátozást vezetett be a területére irányuló, nem létfontosságú beutazásokra. A korlátozás szükség esetén meghosszabbítható.

 

Az áruszállítás és a humanitárius forgalom folyamatosságának biztosítása

A Bizottság két iránymutatást is kiadott (március 16-án és március 23-án) a tagállamok számára annak érdekében, hogy ne keletkezzen fennakadás a lakosság és a gazdasági szereplők áruellátásában a bevezetett határellenőrzések és korlátozások ellenére sem.

A tagállamoknak a belső uniós határokon minden, fontos szállítási útvonal mentén fekvő, áruforgalom szempontjából jelentős határátkelőhelyet ún. „zöldsávos” határátkelőhellyé kell minősíteniük, és ezeknek minden áruszállító jármű számára nyitva kell állniuk. A határátlépés legfeljebb 15 percet vehet igénybe.

Az áruszállító járműveket és vezetőiket nem érheti hátrányos megkülönböztetés a származási és rendeltetési hely, a járművezető állampolgársága vagy a jármű nyilvántartásba vétele szerinti ország alapján.

A Bizottság azt is szorgalmazza, hogy a tagállamok alakítsanak ki átjárást biztosító közlekedési folyosókat, amelyeken a magángépjármű-vezetők és utasaik, például egészségügyi és közlekedési dolgozók, valamint a hazájukba visszatérő uniós polgárok valamennyi szükséges irányban közvetlenül, sürgősséggel áthaladhatnak az országon.

A tagállamoknak gondoskodniuk kell arról is, hogy legalább egy üzemelő repülőterük rendelkezésre álljon az uniós polgárok hazaszállítását végző repülőgépek és a nemzetközi segélyjáratok működtetése céljából.

 

A társadalmi-gazdasági hatások enyhítése

Az Európai Bizottság számos intézkedést javasol annak érdekében is, hogy enyhítse a koronavírus-járvány társadalmi-gazdasági hatásait. A beruházási kezdeményezés révén a tagállamok 8 milliárd eurónyi többletlikviditáshoz jutnak, mivel június helyett csak egy későbbi időpontban kell majd a fel nem használt előfinanszírozási forrásokat visszafizetniük. Magyarország esetében ez az összeg 855 millió euró. Emellett az európai fejlesztési forrásokat a tagállamok igénybe vehetik a koronavírus-járvány elleni küzdelem minden területén, így például az egészségügy megerősítése, a kis-, és közepes méretű vállalkozások támogatása és a munkahelyek megőrzése érdekében.

Más intézkedések az állami támogatásokra vonatkozó szabályokat teszik rugalmasabbá, illetve bizonyos európai költségvetési előírások alkalmazását függesztik fel átmenetileg, hogy a kormányzatok kötetlenül költhessenek a koronavírus-járvány elleni küzdelemre. Emellett az elkövetkező hetekben az EU 1 milliárd eurót szabadít fel az uniós költségvetésből az Európai Beruházási Alap számára garanciaként annak érdekében, hogy a bankokat a kkv-k likviditásának biztosítására ösztönözze. Ez legalább 100.000 kis- és középvállalkozásnak lesz majd a segítségére. Ezen túlmenően javaslat született hiteltörlesztési moratórium bevezetésére a válság által sújtott hitelfelvevők esetében. Fontos intézkedés továbbá az európai uniós Szolidaritási Alap hatályának kiterjesztése a közegészségügyi válságra, hogy szükség esetén mobilizálni lehessen a forrásait a leginkább érintett tagállamok megsegítése érdekében. 2020-ban a rendelkezésre álló források összege a 800 millió eurót is elérheti.

 

Az utasjogok érvényre juttatása

A járvány jelentős fennakadásokat okoz az utasszállításban. Ezért a Bizottság 2020. március 18-án értelmező iránymutatást tett közzé, hogy minden érintettnek segítsen pontosan értelmezni a COVID-19-járvánnyal összefüggésben az utasjogokra vonatkozó uniós jogszabályok egyes rendelkezéseit.

Az utasok biztosak lehetnek abban, hogy jogaik nem csorbulnak. Ha például lemondják valakinek az útját vagy törlik a járatát, választhat, hogy visszatérítést kér, más útvonalat választ vagy inkább átfoglalja más időpontra az utazást. Az iránymutatás ugyanakkor azt is világossá teszi, hogy a jelenlegi helyzet „rendkívüli”, így nem jár kártérítés azért, ha valakinek az indulás előtti két héten belül törlik a repülőjáratát.

 

Segítségnyújtás és tanácsadás az európai fogyasztók számára

Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata tanácsadást és segítséget nyújt a koronavírus-járvány során érvényesíthető fogyasztói jogokkal kapcsolatban azoknak a polgároknak, akik határon átnyúlóan vásárolnak árukat és szolgáltatásokat (pl. szállást vagy utazást foglalnak).

 

Járványügyi koordináció, fellépés a félretájékoztatással szemben

Uniós szinten a Bizottság az EU korai figyelmeztető és gyorsreagáló rendszerén (EWRS)Az ezen a linken elérhető szöveg fordításainak kereséseEN••• keresztül koordinálja tevékenységét a tagállamokkal, ami lehetővé teszi a számukra, hogy figyelmeztetéseket küldjenek a potenciálisan az egész Unióra hatást gyakorló eseményekről, információkat cseréljenek, és összehangolják a válaszlépéseket. A rendszert az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) működteti, és a tagállamok folyamatosan gyorsjelentéseket osztanak meg egymással.

Az EWRS abban is segít, hogy határozottan felléphessünk a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatás terjedése ellen, amely kimondottan veszélyes hatással lehet a világjárvány alakulására.

Az Egészségügyi Biztonsági Bizottságon keresztül is zajlik koordináció az EU-n belül. Ez az informális tanácsadó csoport a koordinációt, a bevált módszerek átadását és átvételét, valamint az információcserét erősíti az uniós országok között.

Az EU folyamatosan figyelemmel kíséri a világjárvány alakulását, és részletes és naprakész tájékoztatással szolgál a helyzetről. A Bizottság politikai szintű válságstábot is felállított, melynek tagjai a leginkább érintett szakpolitikákért felelős európai biztosok.

Az EU koronavírus-járvány elleni intézkedéseit részletesen ismertető weboldal

Forrás: ec.europa.eu