A mesterséges intelligenciáról szóló egyezmény az Európa Tanács mérföldkőnek számító vívmánya, mivel ez az első olyan jogilag kötelező erejű nemzetközi szerződés, amely kifejezetten a mesterséges intelligencia emberi jogi vonatkozásait szabályozza és amelyet alapvető jogaink, valamint értékeink tiszteletben tartásának biztosítása érdekében dolgoztak ki.
A nemzetközi szerződés nem csak a tárgya miatt jelentős, hanem azért is, mert Európán kívül a világ több országa, például az Egyesült Államok is kifejezte aláírási szándékát, így világszinten hangolja össze a mesterséges intelligencia rendszerek életciklusában végzett tevékenységek szabályozását.
Az egyezményt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2024. május 17-én Strasbourgban fogadta el, és szeptember 5-én Vilniusban nyitotta meg aláírásra.
Az Európai Unió Tanácsának augusztus 28-i döntése értelmében az Unió is az egyezmény első aláírói között szerepel. Ez fontos eredmény Magyarország számára, hiszen a Tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor. A magyar elnökség által jegyzett kompromisszumos javaslat egy kétlépcsős megközelítést foglal magában. Eszerint első lépcsőben az egyezményt az Európai Unió írja alá a tagállamok képviseletében, szükség szerint pedig második lépcsőben felhatalmazhatja a tagállamokat is arra, hogy az Unió általános érdekében, az Unió mellett aláírják az egyezményt.
A javasolt megközelítéssel az Európai Bizottság és a tagállamok is egyetértettek, megnyitva ezzel az utat az egyezmény aláírása felé.
Az Európai Unió általi aláírással az egyezmény az összes tagállamra egyaránt kötelezővé válik.
Forrás: kormany.hu