„Kár lenne tagadni: közös utunk Európa” címmel médiakampányt indított Magyarországon az Európai Bizottság, ami az uniós tagság kézzelfogható előnyeinek bemutatására fókuszál.Az EU-tagság pozitív hatásai mára már az életünk megszokott részeivé váltak, és talán már észre sem vesszük, hány különböző módon javította azt.
Az Európai Bizottság most induló kampánya három élethelyzeten keresztül mutatja be az uniós tagság előnyeit. Megszólal egy mezőgazdasági termelő, akinek megélhetését az egységes európai piac és a közös agrárpolitika segíti. Megismerhetünk egy autóipari szakembert, akinek stabil munkahelye többek között a befektetések és az áruk EU-n belüli szabad mozgásának köszönhetően jött létre. És bemutatunk egy nagymamát is, aki örömmel látja, hogy unokája előtt már sokkal több lehetőség áll az uniós tagságnak köszönhetően.
A kampány, melynek szlogenje: „Kár lenne tagadni: közös utunk Európa”, szeptember 18-án indult rádiós hirdetések sugárzásával. Szeptember 22-től ehhez több hullámban közösségimédia-hirdetések társulnak, és október 1-től láthatók a kampány televíziós és kültéri hirdetései.
A kampány elsősorban az egységes uniós piac előnyeit domborítja ki. A hirdetések arra emlékeztetnek, hogy az egységes piac révén a magyar termékek eljutnak az uniós országok lakóinak asztalaira, a boltok polcaira és a bemutatótermekbe, ami magyar vállalkozások, gazdálkodók ezreinek üzleti sikerét biztosítja. A közös szabályoknak köszönhetően Magyarország vonzó helyszín más országok vállalatai számára is, hogy itt gyárakat, szolgáltatóközpontokat – vagyis munkahelyeket – hozzanak létre. Jólétünk jelentősen növekedett az EU-tagság révén, és e növekedés számottevő része az egységes piacnak köszönhető. A kampány egyben azt is hangsúlyozza, hogy az egységes piac előnyei kölcsönösek, és Magyarország uniós tagságával a többi tagállam polgárai is nyernek: termékeinket Európa-szerte nagyra becsülik; tudásunk, szorgalmunk és tapasztalatunk pedig gazdagítja Európát. Erre mi is igazán büszkék lehetünk.
A polgárok, és különösen a fiatalok előtt az EU-tagság révén megnyílt új lehetőségek képezik a kampány másik fókuszát. Nevezetesen, hogy bármelyik uniós országban tanulhatunk, munkát vállalhatunk, vagy akár új otthont találhatunk – ugyanolyan feltételek mellett, mint a helyiek. A külföldi tapasztalatszerzés után pedig éppolyan könnyen haza is települhetünk.
Forrás: ec.europa.eu