Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Hátrányból is a csúcsra jutott

Szerző: Tremmer Tamás
2019. szeptember 18.

Zsinórban a harmadik szakmai versenyét is megnyerte Simon Krisztián, aki az európai „trón” után a világ „tetejére” is felülhetett. A sikerektől függetlenül Krisztián nem szállt el, maradt az a szerény, szerethető srác, akit pár évvel ezelőtt megismerhettünk.

 

Akik ismerték Simon Krisztián elhivatottságát, megszállottságát, akaraterejét, tudták, a veszprémi Táncsicsban bútorasztalosnak tanuló srác nagyot alakíthat a szakmájában. Így is történt: Krisztián először megnyerte a hazai országos versenyt, majd tavaly a budapesti Euroskills versenyen is a csúcsra jutott. A szakmák világbajnokságán, amelyet augusztus végén az oroszországi Kazanyban rendeztek, megint maga mögé utasította a mezőnyt. Három nagy verseny, három aranyérem.

- Mindegyik más és más verseny volt. A Szakma Kiváló Tanulója volt az első komoly verseny. A két nemzetközi viadal, a EuroSkills és a WorldSkills annyiban volt csak egyforma, hogy nagyon bonyolult feladatot kell végrehajtani. A kazanyi verseny azonban jóval nehezebb volt, és sokkal erősebb volt a mezőny is: míg Budapesten 11-en voltunk, Kazanyban már 30-an, az három-, ez pedig négynapos verseny volt. Akkor 18 órát kaptunk a munkavégzésre, itt 21,5 óránk volt dolgozni.

Kazanyban nagyon bonyolult feladatot kellett végrehajtani. Az előzményekről azt kell tudni, hogy minden ország megtervezhetett egy feladatot, hogy mit szeretne majd a versenyen viszontlátni. A rendezők a verseny előtt három hónappal ezek közül kiválasztottak hármat. Ezek egyike volt a feladat Oroszországban, de úgy, hogy az előre leadott munkát 30 százalékban megváltoztatták.

A kazanyi viadalt hathónapos intenzív felkészülés előzte meg. Krisztián a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kaesz Gyula Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában készült Fekete Zoltán szakértő segítségével. A fél év alatt minden héten elkészített 1-1 terméket, de úgy, hogy azokon Fekete Zoltán mindig módosított valamit. Próbáltak alaposan felkészülni, de mindenre persze nem lehetett. Az egész felkészülést, a verseny való részvételt, a kiutazást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tette lehetővé.

Amikor magáról a versenyről kérdeztük, Krisztián elmondta, amikor Kazanyban meglátta a feladatot, kissé megijedt, hiszen jól megbonyolították a munkát. Egy ír tervezésű bárszekrényt kellett készíteniük, amit úgy kell elképzelni, hogy egy négy lábon álló szekrény, a teteje intarziás lap, két ajtaja és egy fiókja van. Az első „parafaktor” után Zoltánnal kitaláltak egy jó stratégiát, miként lehet ezt a feladatot összehozni. De hát a verseny minden mozzanatát nem lehet előre modellezni..

- Hiába a jó felkészülés, ennek ellenére az első napja nagyon nehezen indult. Ráadásul elkövetettem egy hibát is, ami egy pontba és húsz perc lemaradásba került. De nemcsak ez volt a baj, hanem a hiba lelkileg is megfogott. Fejben már a dobogóról is lemondtam…

Azonban olyan szinten összeszedte magát, hogy a második, illetve a harmadik nap során be tudta hozni a lemaradást. Szerencsére minőségben annyira jobb volt a többieknél, hogy ez a verseny végén előnyt jelentett számára, és a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

Mivel a EuroSkills és a WorldSkills versenyen csak egyszer indulhat, a jövőben a munkára koncentrál. 1-2 hetet pihenéssel kíván tölteni, aztán visszamegy az előző munkahelyére, Szentkirályszabadjára, az Eigner Designhoz, ahol a verseny előtt is dogozott. Pedig válogathatna, vetettük közbe.

- Természetes, hogy visszamegyek. Segítettek, megvártak. Ez a legkevesebb!

 

Eigner Design cikk