A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2025. évi Mesteravató Ünnepségén 24 mesterlevél átadására került sor. A rendezvény során fodrász, gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő, járműfényező, valamint tetőfedő szakmák kiváló szakemberei kapták meg a rangos elismerést. A mesterek közül 16 fő támogatott mesterképzés és vizsga keretében, további 8 fő önköltséges alapon teljesítette a követelményeket.
Az ünnepségen a mesterjelölteket Dr. Simon Attila, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte, aki hangsúlyozta a szakmai tudás fontosságát, valamint annak továbbadásának jelentőségét a következő genereáció számára.
Ezt követően Csizmadia László, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozatának alelnöke szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy mit jelent ma Magyarországon mesternek lenni, és rámutatott: a mestervizsga célja nemcsak a magas szintű szakmai tudás igazolása, hanem az is, hogy a szakemberek megfelelő pedagógiai, kommunikációs és vállalkozói ismeretekkel is rendelkezzenek.
A rendezvényen Marton Balázs gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő mesterjelölt is köszöntőt mondott.
Az ünnepség keretein belül nemcsak az új mestereket köszöntötték, hanem két olyan kiváló mesterembert is, akik több mint három évtizede a szakmájuk elismert képviselői, valamint a szakmai utánpótlás nevelésében is jelentős szerepet vállaltak. Életpályájuk elismeréseként aranykoszorús mester címet vehetett át Frics Márta fodrász mester és Fliegh Tamás villanyszerelő mester.
A mesteravató zenei közreműködői Károlyi Lili és Károlyi László zeneművészek voltak, akik ének és zongora előadásukkal még emelkedetebbé tették az ünnepi hangulatot.
A sikeresen lebonyolított rendezvény nemcsak az újonnan avatott mesterek számára jelentett fontos mérföldkövet, hanem kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy felhívja a figyelmet a szakmai elhivatottság és a tudás átadásának fontosságára.
Fodrász szakmában mesterlevelet szerzett:
- Borisz Anita
- Dózsáné Hidvégi Eszter Marianna
- Erdeiné Tekán Petra
- Gombkötő Nikolett
- Kiss Anita
- Lozsiné Szabó Renáta
- Málics Anamária
- Méri Dóra
- Moravecz-Molnár Bianka
- Pető-Lukács Viola
Gázfogyasztó berendezés- és csőhálózat szerelő szakmában mesterlevelet szerzett:
- Balta Roland
- Bárczy István
- Buday Géza
- Gerencsér Péter
- Marton Balázs
- Pfárer Attila Csaba
- Reiner Dezső
- Staub Balázs
- Sztankovics Máté Dániel
Tetőfedő szakmában mesterlevelet szerzett:
- Gubicza Norbert
- Karanicz Kornél János
- Polák Csaba
- Zakariás András Péter
Járműfényező szakmában mesterlevelet szerzett:
- Kovács Zoltán
A támogatott formájú mesterképzés és vizsga az NFA-KA-KIM-6/2024/TK/22 számú közreműködői szerződés keretében valósult meg.