Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

„Vállalkozókkal a Vállalkozókért”

Tisztelt Kamarai Tagság, Tisztelt Vállalkozók!

 

A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara újonnan megválasztott elnökeként tisztelettel köszöntöm Önöket.

Az első szó a köszönet kell, hogy legyen, köszönöm a kamarai küldöttek és rajtuk keresztül a vármegye vállalkozóinak felém kifejezett bizalmát. Hosszú választási időszakon vagyunk túl, köszönöm azok munkáját is, akik ebben segítően részt vettek.

A kamarai elnök csupán az első az egyenlők között. Mindig is a nagykoalíciós vezetésben hittem, így tettem és teszem a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatójaként is, így a Kamara elnökeként is a nagykoalíciós együtt gondolkodásban hiszek. Sikereket nem lehet egyedül elérni és a sikereket nem jó egyedül megélni. Nagykoalíciós partnerként egyaránt számítok a Vállalkozókra, az általuk delegált kamarai Küldöttekre, építeni kívánok az Elnökségre, a Tagozatokra és annak vezetőire, valamint a Kamara munkaszervezetére, kiváló munkatársaira, legyenek annak vezetői vagy beosztott kollégái.

Egy egészet alkotunk az országos kamarával és a területi kamarákkal, számítunk és számíthatunk egymásra. 

Így együtt alkotunk egy csapatot:

Vállakozókkal a Vállalkozókért.

Működésünk pilléreit a Kamara átlátható és stabil gazdasági működése, a vállalkozókért érzett felelősség, a vállalkozóban való gondolkodás, valamint a szolidaritás adják. Munkamódszerünk a párbeszéd, a konszenzus keresés, az együtt gondolkodás és a valós képviselet lesz. A tünet – diagnózis – terápia hármasában gondolkodva, fel kell tárnunk a vállalkozásokat fékező erőket és körülményeket, meg kell vizsgálnunk azok okait, majd hatékony érdekképviselettel meg kell azokat oldanunk, meg kell találnunk a megfelelő terápiát. A kamarai küldöttek és elnökség legitimitását nem a tisztségviselő választások, hanem a kamarai tagság megelégedése adja.

 

Láthatóvá kell tennünk Kamaránkat, növelni kell tekintélyünket a helyi és országos gazdasági döntéshozatali mátrixban. Mindenki felé nyitottnak kell lennünk, akik segíthetik a vállalkozóinkat és a kamarai céljaink megvalósíthatóságát. Célom a Kamara közéleti társadalmasítása, kamarai jelenlét a közéletben és a gazdaságban egyaránt. Erősíteni fogjuk az e-kommunikációt, baráti kapcsolatra törekszünk a tagsággal és a médiával. Növelni fogjuk szolgáltatásaink körét, erősítjük a Kamara szolgáltató jellegét. Racionális gazdálkodásunk és pénzügyi tartalékaink stabilitásunkat és függetlenségünket fogják eredményezni.

 

Megerősítjük és motiváljuk munkaszervezetünket, biztosítanunk kell a hatékony működéshez szükséges infrastruktúrát. Minimum követelmény számomra az átláthatóság, átláthatóság a pénzügyeinkben, átláthatóság a működésünkben, működésünknek meg kell felelnie a jogszabályoknak, a Kamara Alapszabályának és a belső szabályzatainknak. Tudjuk, hogy tisztességben nincs utóvizsga! Ha bárki diszharmóniát és anomáliát tapasztal, kérem, keressen, az ajtóm életem során mindig is nyitott volt és a jövőben is nyitva lesz.

 

Szeretném a Kamarát nemzetköziesíteni, az általam irányított vállalkozás mintegy hatvan országra kiterjedő kapcsolatrendszere ebben segíteni fog bennünket

 

Kamaránk híd lesz a piac, a vállalkozások és a kormányzati gazdaságpolitika között. „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” – írta Seneca. Mi tudjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, ehhez kérem az Önök támogató segítségét, egyúttal kínálom Önöknek a partnerségemet

 

Sok a tennivaló, az idő véges, kérem, közösen tegyük a dolgunkat!

 

 

Veszprém, 2024. június 25.

 

Tisztelettel köszönti Önöket,

Dr. Simon Attila
elnök
Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

 

 


Kapcsolódó hír:

Dr. Simon Attilát választották a kamara elnökének