Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Egyezségre törekszik

Szerző: Tremmer Tamás
2019. március 21.

Akkor elégedett, ha a fogyasztónak és a bepanaszolt vállalkozónak sikerül egyezségre jutnia, ebben kíván aktívan közreműködni a Veszprém Megyei Békéltető Testület, mondta el lapunknak a testület új elnöke, Mitev Hrisztó.

Mitev Hrisztó

 

Ez év elejétől a fogyasztóvédelem terén több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember került a Veszprém Megyei Békéltető Testület élére. Mitev Hrisztó számára nem új keletű a feladat, hiszen már 2012-benbekerült a testületbe. Mivel elég aktív volt, és mindig igyekezett segíteni az embereken, így örömmel vállalta a békéltető testületi megbízatást. Azt tudta, de meg is tapasztalta, hogy a hatósági fogyasztóvédelmi munka és a testület tevékenysége teljesen más. A testület nevében is benne van: békéltetés. Megpróbálnak a fogyasztó és a bepanaszolt vállalkozás között, a vonatkozó jogszabályi kereteken belül – a mindkét fél által elfogadott – egyezséget kialakítani. A Testületi tagok akkor elégedettek, ha a meghallgatások keretében sikerül egyezségre jutnia a két félnek. Az a vállalkozó, amelyik tiszteli a fogyasztót, igyekszik kompromisszumos megoldást találni, mondta.

Amikor tavaly decemberben, dr. Vasvári Csaba lemondott az elnöki posztról, utódként – részben a fogyasztóvédelmi múltja, illetve a testületben eltöltött hét éve okán – Mitev Hrisztót látták szívesen a 12 tagú testület tagjai.

Örömmel mondott igent a felkérésre? – kérdeztük.

- Végig kellett gondolnom, hogy tudom-e avállalni az elnöki funkcióval együtt járó többlet feladatokat. Amíg csak tag voltam, csak azzal az üggyel foglalkoztam, amire megbízást kaptam. Az elnöki pozíció nagyobb felelősséggel és kötelezettséggel jár.

Dr. Vasvári Csaba nagy gondossággal végezte a munkát, magasra tette a mércét, nehéz az örökébe lépni. De vállaltam a feladatot.

Február végéig már több mint 70 beadvány érkezett a Békéltető Testülethez, magas a kellékhiányosan beadott kérelmek száma. A kérelmezők kétharmadát hiánypótlásra kellett felszólítani. Mitev Hrisztó jelezte, akkor könnyítik és gyorsítják meg a testület munkáját, ha kellően magalapozott a beadvány, és minden ezzel kapcsolatos dokumentumot a rendelkezésükre bocsátanak. Ezzel kapcsolatban kellő sajtó publicitást kívánnak biztosítani.

Igyekszünk a testület tagjaival közösen – a fogyasztóvédelmi törvényben a békéltető testületi tagokkal szemben megfogalmazott kritériumoknak megfelelve, azaz – kellő szakértelemmel, függetlenséggel, pártatlansággal, a jogszerűség szem előtt tartásával végezni a munkánkat.

 

Tremmer Tamás
Üzlet magazin (2019. március)