A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket.
Ennek érdekében a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró kormányhivatalhoz benyújtott kérelem alapján támogatást kaphatnak. Jelen negyedik Hirdetményszakasz a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok munkavállalóinak szóló képzések finanszírozását segíti.
Kedvezményezettek:
- mikro-, kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok
Támogatható tevékenységek:
- A vállalkozások a projekt keretében elsődlegesen a munkavállalók képzési költségeihez és a munkavállalók képzése alatti kieső munkaidőre járó bérhez kapcsolódóan igényelhetnek támogatást.
- E támogatások mellett az egyes meghirdetési szakaszokhoz kapcsolódó Hirdetményekben meghatározott feltételek szerint egyéb tevékenységekhez is lehet/lehetett támogatást igényelni (szakmai megvalósítás, projekt előkészítés és projekt menedzsment).
A munkáltatók az alábbi 4 képzés típusba tartozó képzésekre vonatkozóan nyújthatnak be kérelmet az állami foglalkoztatási szervhez:
- Szakmai ismeretre irányuló képzés
- Soft skill képzés
- Információs és kommunikációs (IKT) technológiákra irányuló képzés
- Nyelvi képzés
Keretösszeg a 4. szakaszban:
- 15 milliárd Ft
Támogatás összege:
- kkv-k esetében max. 100 millió Ft
- nagyvállalatok esetében max. 150 millió Ft
Támogatás mértéke:
- 50-100%
Beadás:
- A támogatásra 2025 március 5. napjától nyújtható be kérelem, a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2025. november 30. napjáig a munka.hu/ oldalon található nyomtatványkitöltő alkalmazáson keresztül.