Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Hogyan adózik a céges kerékpár?

Szerző: bringazzamunkaba.hu
2021. október 11.

A Magyar Kerékpárosklub javaslatai alapján a közelmúltban módosult az szja-, illetve a társasági adóról szóló törvény, így 2022 január elejétől a vállalkozások adómentesen adhatnak kerékpárt dolgozóiknak használatra vagy juttatásként, ráadásul a társasági adóalapjukat is csökkenthetik vele.

Magyar Kerékpárosklub szakmai koordinációjával még tavaly készült el az a javaslatcsomag, ami többek között ezt a könnyítést is tartalmazta, azzal a céllal hogy a kerékpáros munkába járást hatékonyan tudja elősegíteni az állam, a most elfogadott törvénymódosítás révén ennek a javaslatnak valósul meg néhány eleme. 

A friss módosítás egyik részében az szja-törvényt egészítik ki úgy, hogy nem pénzben kapott adómentes juttatás lesz “a kifizető által biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 W teljesítményű elektromos motorral segített – kerékpár magáncélú használata”. 

A tao-törvényen is alakítottak: ennek értelmében a cégek leírhatják a társasági adóból a dolgozók számára vásárolt kerékpárok (vagy a fent is jelzett elektromos kerékpárok) árát,  valamint fenntartási költségeiket is. 

Ennek a két apró módosításnak köszönhetően lényegesen egyszerűbb és olcsóbb lesz a vállalkozásoknak kerékpárflottát fenntartani vagy kerékpárt juttatni a munkatársaknak. Eddig ezzel a lehetőséggel még azok sem feltétlenül éltek, akik ezzel is szerették volna kifejezni a fenntarthatóság melletti elkötelezettségüket, mivel adózási szempontból bonyolult és költséges dolog volt. 

De milyen rendszert vált le az új szabályozás? Hogyan adózik a céges kerékpár még az év végéig, és mi a jelentősége a változásnak? Ezt az Enola 2004 Kft. könyvelőiroda munkatársaival egyeztetve szedtük össze.

 

Társasági adó

Az év végéig fennálló rendszerben nem minden esetben csökkenthető a társasági adó. A róla szóló törvény eddig nem tartalmazott külön rendelkezést a kerékpárok vásárlásával, bérbevételével vagy üzemeltetésével kapcsolatban, de az általános rendelkezésekből az olvasható ki, hogy a bevételszerző tevékenységtől és a kerékpárok használatától függ, hogy növeli-e az adózás előtti eredményt, vagy költségnek tekinthető és levonható. 

Ha a vállalat tulajdonában álló vagy általa bérelt kerékpár használata nem volt összefüggésben a bevételszerző tevékenységgel, vagy a dolgozó magáncélra (vagy arra is) használta, és nem térítette meg a használatát, akkor növelte a tao-alapot. 

A tao-alap eddig csak akkor volt csökkenthető, ha a vállalat tulajdonában álló vagy általa bérelt kerékpárokat úgy adta a dolgozónak, hogy azt kizárólag a cég saját vállalkozási tevékenységéhez használják. Például a telephelyen belül közlekednek a bringával, vagy esetleg  az irodavezető azzal jár a postára, esetleg egy rendezvényszervező cég a rendezvények helyszínén biztosít kerékpárt a gyorsabb közlekedés érdekében. Ekkor tárgyi eszközként értékcsökkenést is engedett rá elszámolni a jogszabály.

A költséget ezen kívül akkor lehetett még levonni, ha a munkavállalónak adott kerékpárra személyi jellegű egyéb kifizetésként tekintettek, és vállalati juttatásként, ingyenesen adták neki saját tulajdonba. Ekkor még a magánhasználat sem korlátozta a levonhatóságot költségként, ám a kedvezményezettnek szja-t kellett utána fizetni (amennyiben a kerékpár értéke meghaladta a minimálbér 10%-át), vagyis bérjövedelemként 15% SZJA és 18,5% TB járulékot kellett fizetnie. Ez egy 100 ezer forint körüli kerékpár esetén 33 500 forint kiadást jelentett a dolgozónak. Ez azonban januártól a múlté lesz. 

Az áfával sem volt egyszerű: amennyiben a kerékpárt kimondottan azért vásárolták, hogy a munkavállalók munkába járását segítsék, akkor nem volt levonásba helyezhető. Ekkor tárgyi eszközként kellett nyilvántartásba venni bruttó értéken, és ez adta az értékcsökkenésnek is az alapját. Az áfát akkor sem lehetett levonásba helyezni, ha ajándékba adta a cég a kerékpárt. Levonható csak akkor volt, ha a kerékpár használata a cég alaptevékenységével szoros összefüggésben történt.

A 2022 január 1-vel életbe lépő változás jelentős lépés a kerékpáros munkába járás támogatása szempontjából is, a Magyar Kerékpárosklub a javaslatcsomag tavalyi kidolgozásakor úgy számolt, hogy két százalékkal is nőhet a kerékpáros közlekedés aránya.

 

Forrás: bringazzamunkaba.hu

 

Jogi háttér

1. melléklet a 2021. évi LXIX törvényhez:

4637. oldal alján (43. oldal):

7. Az Szja tv. 1. számú melléklet 8. pontja a következő 8.44. alponttal egészül ki:
(A nem pénzben kapott juttatások közül adómentes:)
„8.44. kifizető által biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 W teljesítményű elektromos
motorral segített – kerékpár magáncélú használata."

 

3. melléklet a 2021. évi LXIX törvényhez:

4638. oldal (45. o.) lap alján:

1. A Tao. törvény 3. számú melléklet B) része a következő 9. ponttal egészül ki:
[A 8. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásában a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek,
ráfordításnak minősül különösen:]
„9. az adózó által a vele munkaviszonyban álló magánszemély, illetve vezető tisztségviselője, tevékenységében
személyesen közreműködő tagja, valamint az adózóval korábban munkaviszonyban álló, a Tbj. 4. § 17. pontja
szerinti saját jogú nyugdíjas, valamint az említett magánszemélyek közeli hozzátartozója részére bármely módon
biztosított – kizárólag emberi erővel hajtott vagy legfeljebb 300 W teljesítményű elektromos motorral segített –
kerékpár vásárlása, átadása, használata, fenntartása és üzemeltetése révén felmerült költség, ráfordítás (ideértve
az azzal összefüggő, törvényen alapuló, az államháztartás valamely alrendszere számára történő kötelező
befizetést is);"

 

2022. jan. 1.-től hatályos:

1995. évi CXVII. törvény
a személyi jövedelemadóról

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99500117.TV&timeshift=20220101

 

1996. évi LXXXI. törvény
a társasági adóról és az osztalékadóról

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99600081.tv&timeshift=20220101