A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara újabb hagyományteremtő eseményt rendezett: üzleti reggelit szervezett a helyi meghatározó vállalkozások részvételével. Az esemény fő célja a cégek közötti együttműködések generálása és a gazdasági tapasztalatok megosztása volt.
Dr. Simon Attila, a kamara elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében hangsúlyozta, hogy az üzleti reggeli nemcsak szakmai találkozó, hanem egyben platform is, amely összekapcsolja a helyi gazdaság kulcsszereplőit. „Együttműködés nélkül nincs fejlődés” – emelte ki, utalva arra, hogy a vállalkozások közötti szorosabb kapcsolat erős alapot jelent a gazdasági kihívások leküzdésére.
Ovádi Péter, a térség országgyûlési képviselője az aktuális gazdaságpolitikai helyzetről tartott előadást. Kiemelte, hogy a globális átalakulás érzékenyen érinti az európai és helyi gazdasági szereplőket is. Az uniós szankciók, az emelkedő energiaárak és a gyenge euró-árfolyam jelentős terhet rónak a helyi munkáltatókra. Érintette a német autóipar válságát is, amely további kihívásokat hozhat a magyar gazdaságnak. A képviselő emellett bemutatta a kormányzati intézkedéseket:
- az SZJA-kedvezmények szabályozását,
- az 5000 fő alatti települések fejlesztését,
- az exportösztönző HIPA-támogatásokat, valamint
- a Demján Sándor Program kkv-fejlesztési lehetőségeit.
Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere a helyi összefogás fontosságát hangsúlyozta. „A gazdasági kihívásokkal teli időszakban kulcsszerepet játszik a kamara abban, hogy összefogja a helyi vállalkozásokat” – fogalmazott. A polgármester kifejtette: a város arra törekszik, hogy olyan gazdasági környezetet teremtsen, amely nemcsak a munkáltatók, hanem a munkavállalók számára is vonzó, hiszen a jó működő gazdaság a város elsőszámú érdeke is.
Az eseményen ezt köveően Kiss Balázs olimpiai bajnok bemutatta a „Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026” projektet. A kezdeményezés célja a mindennapi mozgás népszerűsítése, amely közösségépítést és fenntartható szemléletet is magában foglal. Kiss Balázs szerint a sport nemcsak az egészség, hanem a gazdasági fejlődés és "jóllét" kulcsa is lehet a térségben.
Az üzleti reggeli alkalmával a résztvevő vállalkozásvezetők megosztották gondolataikat, felvetéseiket az alábbi témakörökben:
- cégeket érintő adóterhek, energiaárak és egyéb kötelezettségek (pl. NIS2), illetve azok mérséklési igénye,
- minimálbér trendek, foglalkoztatás várhatóan csökkenő mutatói a közeljövőben,
- demográfiai helyzet, egészségtudatossági kérdések a munkaerő-hatékonyság szempontjából,
- versenyképességi problémák Kínával szemben, lehetséges megoldási irányok,
- hazai vállalkozások, és hazai know-how erősebb támogatására vonatkozó igények,
- energiaközösségi kezdeményezések,
- helyi infrastrukturális fejlesztési igények (közvilágítás, elkerülő út, tömegközlekedés stb.).
A rendezvény nem csupán a szakmai kapcsolatok erősítésére adott lehetőséget, hanem arra is rávilágított, hogy a helyi cégek összefogásával a gazdasági kihívások is eredményesebben kezelhetőek.
A rendezvény a Magyarország Kormánya és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Szövetségben a Vállalkozókkal" című megállapodás és az ahhoz kapcsolódó Vállalkozásfejlesztés Program keretében, a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében valósult meg.
Galéria: