Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a veszpremikamara.hu honlap a felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmaz. A honlap használatával Ön a tájékoztatást tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Ágazati alapvizsgák az új szakképzési rendszerben

2021. július 01.

2020. szeptember 1-jével kezdetét vette az új szakképzési rendszer szerinti oktatás, aminek egyik fő sajátossága, hogy a választható szakmák száma csökkent, az alapszakmák megszerzése kizárólag iskolai rendszerű képzésben valósulhat meg.

2020 szeptemberétől a szakgimnáziumok öt éves technikumokként működnek tovább, a szakmákra specializálódott szakközépiskolák pedig szakképző iskolákként, amelyekben a képzési idő továbbra is három év. A technikumban az első két évben, a szakképző iskolában az első egy évben a széles alapozású ágazati ismereteket sajátítják el a tanulók, majd ágazati alapvizsgát tesznek. A 9. évfolyam végén, illetve a technikumban a 10. évfolyam végén ágazaton belül szakmát választanak és lehetőség szerint duális képzésben folytatják tanulmányaikat.

Az ágazati alapvizsga adott ágazatban történő munkavégzéshez szükséges szakmai alaptudást és kompetenciát mér országosan egységes eljárás keretében. A tanuló sikeres vizsga esetén jogosult a duális képzésbe való belépésre. Az ágazati alapvizsga eredménye a szakmai vizsga eredményébe beszámít. Ez azt jelenti, hogy ha valaki egy szakma megszerzését követően az adott ágazathoz tartozó további szakmát kíván szerezni, az ágazati alapvizsgát nem kell megismételnie. Egyes szakmák esetében az ágazati alapvizsga teljesítése a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott munkakör betöltésére jogosít.

A szakképző intézmény által szervezett ágazati alapvizsgát a szakképző intézmény oktatóiból és az elnökből álló vizsgabizottság előtt kell letenni. A vizsgabizottság elnökét a szakképző intézmény székhelye szerint illetékes területi gazdasági kamara delegálja, a szakképző intézmény megkeresése alapján.

Az ágazati alapvizsga tartalmát, feladatait, javítási-értékelési útmutatóját a szakképző intézmény állítja össze a képzési és kimeneti követelményekben foglaltak szerint.

Veszprém megyében az első ágazati alapvizsga időszak 2020. novemberétől 2021. januárjáig tartott, ahol az érettségi végzettséggel rendelkező, kizárólag szakmai vizsgára felkészülő tanulók részére szerveztek vizsgákat. Ebben az időszakban 25 db vizsga került lebonyolításra, majd a második vizsgaidőszakban - amely a 2021. június 15-én esedékes év végi osztályozó értekezlet napját követő két hétben zajlott -további 54 db vizsga szerveződött.

Az ágazati alapvizsgák megszervezése és lebonyolítása nagy kihívást jelentett a szakképző iskolák számára, ami leginkább az új szakképzési rendszer bevezetésével járó tapasztalatlanságból és a szabályok kiforratlansásából fakadt. Nehezítette a tanulók felkészülését a kialakult járványügyi helyzet, amely miatt 2021. március 8-tól 2021. május 10-ig az intézmények zárva tartottak, így a felkészülést online oktatás formájában kellett sok esetben megtartani.

Az ágazati vizsgákon szerzett tapasztalatok alapján elmondható, hogy a nehézségek ellenére a tanulók felkészülten, kellő tudással teljesítették a feladatokat, a vizsgákon jó eredmények születtek. Ezúton is gratulálunk nekik és felkészítő oktatóiknak.

 

A képen a Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium turizmus-vendéglátás és gépészet ágazati alapoktatában részt vevő diákjainak ágazati alapvizsgája: